Rossz emberismerő

Rossz emberismerő vagyok. Ez tény, mitöbb vitathatatlan axióma. Akiben hiszek, akit úgy gondolok, hogy érdekes ember, és érdemes lenne a barátságra az ismeretségre abban rendre csalódnom kell. A legegyszerűbb dolgon - hogy őszinteséget kaphassak tőlük - rendre elbukik a kezdeményezésem, és csak szenvedek attól, amíg valahogy ki sikerül belőlük hajtani az igazságot - azt, hogy nem is lett volna értelme hozzájuk szólni, mert a külcsín, ami annyi jót sejtetett, homályos és érthetetlen, esetleg felszínes és üres belsőt takar. Valószínűleg ugyanilyen rossz vagyok abban, hogy felismerjem azon emberek közeledését akik mégis szimpatikusnak találnak valami okból. Ebben az esetben viszont csak az vigasztalhat, hogy ha ezen emberek halmaza üres halmaz, akkor lehet, hogy nem is az én hibám az, hogy nem ismerem fel őket. Egy hibával mégiscsak kevesebb, és ez is eredmény..