Kerítés (A lélek)

Kerítések márpedig vannak. Persze nem a szó anyagi értelmében, ezek a határok bennünk vannak. Ahogy a telkünket igyekszünk minél szigorúbb ellenőrzés alatt tartani, úgy próbáljuk a lelkünk épségét is megőrizni másokkal szemben. A modern kor embere nem csak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is igyekszik elszigetelődni a másiktól. Magamon veszem észre, hogy azok az emberek akikkel régebben jó viszonyt ápoltam, akik mellett és együtt nőttünk fel mára már átláthatatlan falat építettek közénk, mások lettek, érthetetlenül és immáron talán végérvényesen is eltávolodtak tőlünk. Közöttünk egy fal áll, délcegen és biztosan és mi meg sem próbáljuk ezt megszüntetni, ez az ami látszólag mindkét félnek jó. Lehet, hogy mindenki életében eljön ez a pillanat, lehet, hogy ez sosem következik be, de most jutottam el arra a pontra, hogy kényelmetlenné vált a tömör gát. Ahogy a kertem határait a végtelenbe tágította a természet szilaj ereje úgy szeretné m ezeket a szellemi határokat elbontani. Nehéz dolog ez egy olyan világban, ahol mindenki a másiktól várja azt, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, és azután gondolja egyáltalán végig a lehetőségeit, cselekedni meg talán sosem fog. Ha nem próbálom meg, sosem derülhet ki az, hogy a fal nem is olyan magas, és csak rá kell fújni és el is tűnik, és ezt, hogy eddig nem tettem meg, csak magamnak róhatom fel...