2022. szeptember 22., csütörtök

A nyolcadik törzs

Történelemből tanultuk - többször is, hogy a magyarok hét törzse alapított hazát itt, a Kárpátok bércei közt fekvő kis lavórban. Ezek a Megyer, Nyék, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi neveken voltak ismertek, de régóta bujkál bennem egy gondolat, hogy kellett lennie egy nyolcadik, lázadó törzsnek (Bélának), akik a hét törzs lázadásával szemben lázadtak tovább. Annyira lázadók voltak, hogy a történelemből is sikerült kilázadniuk magukat, így az csak az előbbi hétről tett említést a nyolcadik titokban maradt. Elgondolom, hogy annak idején, még a fosztogatás idejében a Bélák nem csak úgy szimplán rárúgták az otthonaikban rejtőző nyugati keresztényekre az ajtót, hanem bekopogtak, bebocsájtást kértek, illedelmesen bemutatkoztak és csak utána hánytak kardélre mindenkit és gyújtották fel a falut. Erre a dologra empirikusan jöttem rá, ugyanis minden magyar előbbi hét törzsből lévőnek vezeti le magát, de ezek az emberek annyira különböznek - például tőlem is - hogy ennek kellett lennie valami okának. Ez persze csak az lehet, hogy mi mások vagyunk egy kissé és törzsi szinten lázadunk, megtagadva az összetartozást a hét törzzsel, de ugyanakkor továbbra is magyarnak gondolva magunkat, ha amúgy a magyarság definíciója az, hogy az ember, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki.  Jutott eszembe mindez akkor, amikor a hét törzs kompániája azzal tüntet az autómentes napon, hogy autóba ül és a törzsek felkent és kétharmaddal és több mázsa krumplival megválasztott vezetői az autómentes vasárnap tervét ördögtől valónak, ellenben a vasárnapi boltzárat és a pálinka liberalizációját pedig mindenképpen értéknek gondolják. Mivel ezek az emberek rendre úgy nyilatkoznak magukról, hogy ők a magyarok, én meg ezt nem tudom elfogadni, hogy törzsi alapon vállaljak közösséget ezekkel a prokariótákkal (eukariótát mégsem mondhatok, mert belőlük hiányzik teljesen az eu.)  viszont a magyarságom értéknek gondolom és szeretném úgy megőrizni, hogy közben meg szeretném tagadni azt a halom hülyét aki a vízcsapból is folyik napestig. Szóval Béláim az úrban, előre!

Nincsenek megjegyzések: