Ejj, mi a..

Kő? Kőről jut eszembe a legutóbbi legemlékezetesebb köves kalandom, épp pár hete Olaszországban. Bár meglehetősen hideg volt, mégis jól szórakoztunk. El voltunk vágva a külvilágtól, se bolt, se semmi vásárlási lehetőség, tulajdonképpen, ha a környezetünkben nem beszélnek pont olaszul, szinte bárhol lehettünk volna a világban. Foglalkoztatott a dolog, hogy valami szuvenírhez vajon hogy fogok jutni? Ám egy leszállás alkalmával a műértő közönség jelezte, hogy az ernyő középső cellái egyikében van valami levélféle - ez világosan látszik.

Furcsállottam a dolgot, de a behajtásnál először nem is tűnt fel, de aztán meglett. Egy jó nagy, másfél ökölnyi kő került be a cellába, ami egész a kilépőélig csúszott le. Még a képeken is világosan látszik. Az ernyő repülési tulajdonságait jelentősen nem befolyásolta a plusz teher, előtte majdnem negyven percet repültem és azért szálltam le, mert nagyon fáztam. A követ természetesen kivettem és először el akartam hajítani, de szóltak, hogy ne dobjam el a szerencsémet, ha már sikerült lehozni a hegyről. Így hazahoztam és most remek szuvenírként emlékeztet erre a nagyszerű túrára..
 

Fűbe haraptam

Semmi sem lehet tökéletes, de törekedni kell rá. Maga a törekvés éltet, bár az elért eredmény sem rossz. bár jelen esetben még igencsak távol van. Nálam ezt jelenleg a tökéletes felszállás jelenti, sőt, ha úgy vesszük, maga a felszállás - a tökéletesség vágya nélkül. Amikor azt hiszem, hogy végre megvan a titok, olyan helyzettel szembesülök, ami megingatja a hitemet. A hétvégén Krvavec lankáin (igazából a lanka itt költői túlzás, mert inkább füves, de sziklákkal tarkított hegyoldalt jelentene.) gyakorolhattam az alázatot a heggyel szemben. Minden szerencsehozó rítust megtettem, de úgy tűnik, hogy a hegy így is majdnem legyőzött. Rengeteg rontott rajtot sikerült egészen rövid idő alatt elkövetnem, ebből a legemlékezetesebb az volt, amikor a saját képemen csúsztam le a hegyoldalon. A kabátom elszakadt, a rádióm csatja elgörbült, a képesebbik felem tiszta vér volt. Az eset mély nyomokat hagyott bennem - a szó rejtett és teljesen nyilvánvaló értelmében, ugyanis még a ma reggeli fogmosáskor is sikerült füvet találnom a számban. Azt hiszem alaposan a fűbe haraptam..

Fűnyíró elv

Mindenki látott már fűnyírót, de aki nem, rohanó információs társadalmunkban könnyen utána tud nézni annak, hogy is néz ki az említett szerkezet. Mindez onnan jutott eszembe, hogy tegnap elkezdtem érdemi felkészülésemet a motoros repülésre, ami abból is áll, hogy az ember magára erősít egy, nagyjából benzinmotoros fűnyíróra emlékeztető dolgot, amiben két késszerű, kb 50 centire, nagy sebességgel forog a teste közelében. Belegondolni is elég rossz, ezért védekezésképp nem is gondolok bele. Szóval kimentem a repülőtérre és szakavatott oktató irányítása mellett elkezdtem a gyakorlatokat. Kiderült - ugyanis nagyon rossz hangja volt a motornak - hogy a légcsavar rögzítőcsavarjai kilazultak, így meg kellett húzni őket. Érdekes lett volna egy nagysebességgel oldalra távozó nehéz fadarab, de ezt az emberek legfeljebb a Mítoszirtók előadásában akarják megnézni, élőben sosem és ezzel így vagyok én is. Szóval rájöttem, hogy ami filmen olyan egyszerűnek tűnik, azt bizony gyakorolni kell. Ezt nagyjából már akkor sejtettem, amikor először ültem le egy zongora elé, de a felismerés most tovább erősödött bennem. Az elképzelt szárnyalásom helyett így is csak a földön rohangálás maradt, a mai napra megjelent masszív izomlázzal körítve. A felszerelés elcsomagolásánál derült ki, hogy a légcsavarom a tudtom nélkül, de már ölt, hisz megtaláltam a vért a belépőélen. Szerencsére nem az én vérem volt az..

Repülés

Tegnap végre eljutottam a reptérre. Azt hittem nyugodt repkedés lesz, esetleg több felszállással is, de meglepően nagy tömeg volt. Mint utóbb kiderült ennek az oka a kiéhezettségben volt kereshető - ugyanis két hete nem volt már repülésre alkalmas az idő. Szépen kivártam a sorom, majd bemutattam a specialitásomat, az első startból történő pofáraesést. Ez lassan védjegyemmé válik, és az oka a helytelen ernyőfelhúzás. Az a baj, hogy elméletben tudom, hogy kellene felhúzni a kupolát, gyakorlatban mégis sikerül mindig frontstallt előidézni, ami nehezíti a felemelkedést. Mondtam is az oktatómnak, hogy mivel ez B szintű gyakorlat és én ezt már a földön is tudom, így vegye úgy, hogy teljesítettem. Ő beleegyezett azzal a kitétellel, hogy akár a földi 'B' vizsgát is beírja azzal a kitétellel, hogy a földön végezhetek önálló repülést, de a lábamnak mindig le kell érnie. Még gondolkozom azon, hogy jó lesz-e ez így..