Egy pont

Elképesztő, magam is megdöbbenek időnként magamon, hogy mennyire a megszokások rabja tudok lenni. Jelen esetben például azért, mert van egy jól definiált pont a kertben, amin mindig keresztül megyek, rendszerint akkor, ha nem figyelek rá. Ez látszólag ellentmondásnak tűnik, de azonnal fel fogom oldani. Egy földbe szúrható locsolóval öntözöm a pázsitot, amit amúgy elég nehéz beleszúrni a földbe csak úgy, viszont ha rendszeresen ugyanazt a pozíciót használom, ott átázik a föld és lesz előre telepített luk is. Mivel azt hihetné az ember, hogy egy lukat nem lehet elveszíteni, de miután negyedórát túrta a nedves televényt azzal, hogy 'Pedig itt kell lennie a luknak, hiszen itt volt!' rájön - mégis lehet. Egy földbe vájt luk könnyebben el tud veszni mint egy lakáskulcs! Szóval, hogy ne vesszen el a luk, az ember tűz bele egy pálcát. És honnan tudhatja az ember, hogy a megszokások rabja és rendszeresen áthalad a kert egy bizonyos pontján? Egyszerű pedig. Ha az adott pont pont a locsolóluk helye, akkor az ember ilyenkor elegánsan kirúgja a jelölésre betett ágat, aminek az eredménye újbóli negyedórás keresgélés, esetleg rövidebb tartamú átkozódás lesz. Persze lehetne figyelni is, de azzal elmúlna a pillanat varázsa. De a jó ötletek rendszerint csak utólag jönnek elő..