2012. augusztus 1., szerda

Macskaemlék

Még a szabadság alatt véget ért szegény Micike sorsa. A szomszédra bíztuk a gondozásukat és tőle kaptuk az üzenetet még Horvátországban, hogy a cicának vége, megmérgezték. Sajnos nem tehettünk sokat, Józsi is már halva találta, a mérgezés egyértelmű jeleivel - a macska teste görcsben, a szája habos volt és a teste élettelen. Lucziust is megviselte az eset, ő is ehetett a méregből, bár ő megúszta, lévén finnyás és csak szinte szárazeledelt eszik. Mivel tudjuk, hogy ő csak pár falat nyers húsért hajlandó csak elcsábulni, viszont Mici gyakorlatilag mindent megevett (ez lett a veszte is) így szinte biztosan nyers hússal mérgezték meg. Luci sokáig kereste a társát, ahogy Mici nekünk is nagyon hiányzik. Voltam a rendőrségen is - teljesen hiába - ennek a tapasztalatait egy másik postban fogom összefoglalni, de úgy néz ki, hogy ha egy kutyát lánccal kikötnek az állatkínzás, a saját kertjében mérgezett eledellel macskát bárki törvényesen pusztíthat, a rendőrség széttárja a kezét, hogy ők nem tehetnek semmit. Épp most szigorítottak az állatvédelmi törvényen - csak épp eszközöket nem adtak hozzá a végrehajtónak. Újabb pofon a szarnak..

2 megjegyzés:

reea írta...

Létezik egy szervezet, http://www.animalpolice.hu/ , de én úgy tudom, ők alapítvány jelleggel működnek. Nem tudom, hogy mit tudnak tenni, de talán érdemes lenne megkérdezni.

Sparhelt írta...

Köszönöm, de ez alapvetően csak kutyás oldal..