Még a szabadság alatt véget ért szegény Micike sorsa. A szomszédra bíztuk a gondozásukat és tőle kaptuk az üzenetet még Horvátországban, hogy a cicának vége, megmérgezték. Sajnos nem tehettünk sokat, Józsi is már halva találta, a mérgezés egyértelmű jeleivel - a macska teste görcsben, a szája habos volt és a teste élettelen. Lucziust is megviselte az eset, ő is ehetett a méregből, bár ő megúszta, lévén finnyás és csak szinte szárazeledelt eszik. Mivel tudjuk, hogy ő csak pár falat nyers húsért hajlandó csak elcsábulni, viszont Mici gyakorlatilag mindent megevett (ez lett a veszte is) így szinte biztosan nyers hússal mérgezték meg. Luci sokáig kereste a társát, ahogy Mici nekünk is nagyon hiányzik. Voltam a rendőrségen is - teljesen hiába - ennek a tapasztalatait egy másik postban fogom összefoglalni, de úgy néz ki, hogy ha egy kutyát lánccal kikötnek az állatkínzás, a saját kertjében mérgezett eledellel macskát bárki törvényesen pusztíthat, a rendőrség széttárja a kezét, hogy ők nem tehetnek semmit. Épp most szigorítottak az állatvédelmi törvényen - csak épp eszközöket nem adtak hozzá a végrehajtónak. Újabb pofon a szarnak..
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: törvény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: törvény. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. augusztus 1., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
