Volt egy elhatározásom, hogy a blogomon többet nem fogok recepteket postolni illetve gasztronómiai tárgyú cikkeket sem írok, mert ahhoz nincs erőm, hogy egy tisztán erre szolgáló blogot tartalommal töltsek meg, és amúgy sem versenyezhetek a profikkal, akik művészetből főznek. Jut eszembe ez olyan, mint a szobrász és a sírköves közti különbség. Elméletileg ugyanazt csinálják mind a ketten, kővel dolgoznak, de az egyik ebből is él, és minden nap kell dolgoznia. Na itt én vagyok a sírköves és időnként irigykedve nézem azokat akik hobbiból alkotnak mindenféle csodát, míg nekem a napi egyéb elfoglaltságok után másnapi ebédet kell készítenem. Este 8-9 felé, úgy, hogy lehetőleg alvásra is jusson idő aznap. Szóval nagy művészkedésre nincs idő. Tegnap tarját sütöttem. A húst kiklopfoltam, kicsit besóztam és oliva olajon mindkét felét megpirítottam, majd pihenni tettem. A serpenyőben maradt szaftot a húslével, vízzel, kevés pálinkával, kakukkfűvel és borókabogyóval beforraltam, tettem bele kevés mustárt és áfonyalekvárt is illetve puhára főztem benne almagerezdeket. Tervben volt az, hogy az egészet lepasszírozom, de már nem volt kedvem. Az egészet a húsra öntöttem és jénaiban, sütőben 200 fokon egy óra alatt puhára pároltam. Ma krumplipürével, holnapra borsófőzelékkel kerül az ebédlőasztalra - de ehhez még kell tejfölt is vennem hazafelé.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése