Anya

Anya csak egy van! - tartja a mondás. Noha ez fizikai értelemben nyilván így van, de logikailag nem feltétlenül kell így lennie. Érdekes a kapcsolatom a saját anyámmal. Ismervén más embereket, nem mondanám épp mintaszerűnek a dolgot, ő az a fajta ember akit elég nehéz elviselni. Gyakorlatilag rajtam kívül ez másnak talán nem is sikerült. Annak idején - fűzfa koromban - sem volt igazán jó a kapcsolatunk. Anyám tud teljesen normálisan is viselkedni - ilyenkor mondják mások és mondanám én is, hogy ha így tudna maradni, akkor minden másképp lehetne. De rendszerint nem tud és ilyenkor minden rendelkezésére álló eszközt arra használ fel, hogy azokat bántsa, akik közel állnak hozzá. Persze, ha jól van akkor ezt a rossz állapotát tagadja és úgy adja elő, mintha ez mások (rém)álmaiban jelenne csak meg. Ha meg rajta van a 'rontás' akkor a fájdalom okozásához felhasznál olyan információkat is, amik a 'jó' korszakából származnak, így sikerült elérnie azt, hogy senki nem mond neki lényeges dolgokat, mert nem lehetnek biztosak benne, milyen formában jön ez újra vissza. Sok ember szüleit sikerült már megismernem és a legtöbbjükkel szívesen cseréltem is volna. Persze még így is hálás lehetek a saját anyámnak, hisz felnevelt, szeretett (a maga módján) és taníttatott, pedig állami gondozásba is adhatott volna. Mint Lenin elvtárs, a gyerekek és a labda példabeszédben..