2011. szeptember 13., kedd

Hemüveg

Második napja kínozom magam az új szemüvegemmel. A szemem romlása elért egy olyan pontot, amikor az eddig használt egyfókuszú lencse kevés lett. Illetve árnyalja a képet az, hogy míg a jelenlegi szemüvegem tökéletesen jó a távolba látásra, addig olvasáshoz és munkához jóval gyengébb lencse kell ezentúl. Igazolja mindez a szemorvos véleményét a közfelfogással szemben, ugyanis míg a köz azt tartja, hogy idősebb korban a szem pluszos irányban változik (azaz, aki üvegtelen volt, annak pluszos olvasószemüveg kell a kedvenc könyvének maradéktalan élvezetéhez) tehát azt hihetnénk, hogy a távolba nem látó embernek egyre jobb lesz a szeme így lehet, hogy nem kell neki öregkorára okuláré, az van, hogy nem egy kell, hanem kettő, vagy esetleg több. A szemem közelbelátási képessége változott meg, ha az eddigi szemüvegemmel néztem, akkor sokszor teljesen homályosan láttam közelre - így le is kellett vennem a szememről, hogy olvasni tudhassak - ugyanakkor távolra ugyanúgy nem láttam semmit sem - ahogy eddig. Most lett egy multifókuszú munkaszemüvegem monitorhoz és olvasáshoz, ugyanakkor maradt a régi is, ha távolabb kell nézni, mint a monitor. Azon kívül, ha rajtam van az új keret, fordítgathatom a fejem össze vissza, hogy a tökéletes éleslátást megtaláljam, mert nem ugyanott látok vele élesen, ahol eddig megszokhattam. A tegnapi nap egy kiadós fejfájás lett az egész napos viselet vége és ahogy érzem ma is az lesz belőle. Azért kíváncsi leszek ki fogja feladni előbb..

Nincsenek megjegyzések: