2011. augusztus 23., kedd

Jézus eljött?

A bazilikánál botrány történt az ünnepen. Egy ember megafonnal ordibált, hogy ő Jézus és eljött az ő országa. A rendőrök elvitték és nyilván egy vizsgálat megállapítja majd, hogy nem ő Jézus. Ezen elkezdtem egy kicsit gondolkozni. Először is, hogy mi jelenleg az a vizsgálat amiből el lehet dönteni azt valakiről, hogy ő Jézus-e vagy sem? Visszagondolva mindarra amit az Újszövetségből megtudhattunk, az igazi Jézus is hasonlóképp kezdte. Volt egy gyermekkori 'botlása', de a fiatalkora mindenféle esemény nélkül zajlott le. Csak egy fiú volt, aki majd apja asztalos/ács üzletének örököse lesz egyszer. Aztán egyszer kiderült, hogy mégis ő az Isten fia. Legalábbis így utólag. Akkor szintén nem akartak hinni neki, az akkori karhatalom ugyanúgy elvitte - igaz nem ordibált megafonnal, akkor még az elektromosság nem volt hasznos dolog - majd a kor orvosi megoldásait alkalmazták rajta - megpróbálták kiverni a gondolatot a fejéből, majd biztos ami biztos keresztre is feszítették. A mi mai Jézusunkra biztosan nem vár ez a sors, így nem derülhet ki, hogy vajon ugyanúgy feltámad-e harmadnapra. Jézus kilétének megállapítása az állami egyház hatáskörébe tartozó dolog és tartok tőle, hogy ma sem hinnének egy ács gyermekének és azt hiszem a csodák is hidegen hagynák. Egy szanatóriumban leszedálva élhetné az életét, esélye sem lenne, hogy meghaljon az emberek bűneiért. Egyszerű őrültként kezelnék, miközben arannyal bőven meghintett vallásának papjai buzgón imádkoznának Istenhez a fiú újbóli eljövetelét várva. Jó, talán ez az ember mégsem volt Jézus. De belegondolva, mi van, ha tényleg mégis ő az?

Nincsenek megjegyzések: