Azt hiszem lerágott csont ez is, számtalanszor írtam róla és talán még fogok is. ugyanerről - talán más szavakkal - de lehet, hogy pont ugyanígy. Ez én nem tudhatom. Belőlem rendszeresen előtörnek ezek a gondolatok, azzal kapcsolatban, hogy magamat veszem alapul ahhoz, hogy mástól milyen viselkedést várnék el. Hogy bennem feltámad a lelkiismereti nyomás, ha úgy érzem valakit elhanyagoltam és vélhetően arra vár, hogy keressem. Az érzés erős, mert szeretek mindenkivel jóba lenni, viszont egyáltalán nem kölcsönös. Amin én sokszor órákat agyalok, azt más elintézi egy legyintéssel vagy annyival sem - egész egyszerűen nem jut az eszébe. Azt a lapot már ellapozta és abban a könyvben csak előrefelé lehet olvasni. Én meg szeretek időnként visszaugrani, hátha kihagytam belőle valamit. És rendszerint rájövök arra, hogy valóban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése