Puki, a sors és a mindenható

Tegnap az egyik macskánk egy játékkal jött haza. A szórakozásának a tárgya egy feketerigó kölyök (A gyerek Puki névre keresztelte meg) volt, akit sikeresen elvettünk tőle és próbáltuk - az internetes szakirodalmat is segítségül hívni - életben tartani. Ez több kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel ment. A madár vérzett és félre tartotta a fejét. Mivel az etetése nem igazán sikerült, a jószág jobbára csak ivott és aludt. Estefelé kedvező jelek kezdtek mutatkozni a sorsában, már nem feküdt, hanem állva aludt és a fejét sem tartotta félre. Egy macskahordozóba tettük (A szakirodalom azt javasolja, hogy pont a macskák ellen egy kalitkába kell tenni, mert úgy a szülei a rácson keresztül etetni fogják) de, mivel utólag úgy tűnik, hibásan csuktuk be a rögtönzött kalit ajtaját, ezért éjszaka a macskák újra kiszedték és eljátszottak vele. Ezt már nem bírta ki, bár reggel még mutatott némi életjelet, mire munkába indultunk, kiszenvedett. Eddig a dolog tényszerű része. A legtöbb ember ilyenkor - személyes bosszúvágyától fűtve kiirtaná a macskát, vagy üvöltözne vele, esetleg meg is rugdosná - bosszúból. A macska meg nézne bután, hisz többezer éves programot hajt végre ilyenkor. Ez a program benne van a macskában és biztosítja azt, hogy egyedül is életben maradhasson, macskatál és fincsi előre csomagolt tasakos eledelek nélkül is. Mi emberek meg elvárnánk tőle a lehetetlent, azt, hogy egy többezer éves tudást a mi kedvünkért dobjon sutba. Ez egy olyan dolog, amit még kinevelni sem lehet belőle, mintha valaki azt kérné tőlünk, hogy mostantól négy lábon járjunk, mert ő úgy szeretné. Hajlamosak vagyunk ilyenkor Istent játszani és az igazság pajzsát a kezünkben tartva törvényt ülni az oktalan állatok felett. Ők persze nem tehetnek róla - leginkább a csillagok állása és a szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett egy halott rigókölyökhöz a szemetesben. Amikor elitéljük a cirmost amiatt, hogy azt tette ami bele van kódolva, nagyvonalúan elfelejtkezünk arról, hogy mi nap mint nap mit cselekszünk. Persze a mi tetteinket meg tudjuk magyarázni valami felsőbbrendű céllal, de ha úgy vesszük, mi sokkal durvább dolgokat teszünk a saját céljaink eléréséhez. Permetezünk, gyomirtózunk - ezzel mindenféle apró állatot irtunk ki gondolkodás nélkül, cserebogárlárvák életét szakítjuk meg, egész hangyakolóniákat pusztítunk ki, levéltetvek tucatjait mészároljuk le pusztán csak azért, mert rosszkor vannak rossz helyen. A legjobb esetben csak elkergetjük, de akár meg is öljük a vakondot csupán csak azért, mert a mi kertünkben vannak a környék leggusztusosabb csimaszai. Magunkra, ha velünk történik valami kedvezőtlen - a lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében ráhúzzuk azt, hogy ennek így kellett lennie, hiszen ott van a nagybetűs SORS, ami helyettünk felelős mindenért, de talán ez a rigó esetén is igaz. Már persze, ha tényleg létezik ez a fogalom a gyakorlatban. Ha igen, akkor ennek a madárnak most meg kellett halnia. Mi a sorsa ellen dolgoztunk, de az figyelmeztetett a macska képében, hogy ez így nem lesz jó! A rigó talán előző életében elkövetett valamit. Talán cár volt, talán egy oligarcha, de az is lehet, hogy sajtot lopott a konyhából - mindenesetre a sorja az ujjászületés kellett, hogy legyen. Rigóélete véget ért, hogy valami más kezdődhessen. A macska csak végrehajtó volt, csak parancsra tette azt amit tett. Persze, ha valóban ez történt és ez nem egy olyan n.-ik dolog, ami a szerény agyamban fel sem merülhetett. Ki tudhatja ezek után ezt biztosan?