Osztálytalálkozó

Szombaton tort ültünk, annak a torát, hogy 25 éve érettségiztem le és szakadt meg az addig folytatott kellemes, olykor küzdelmes négy esztendő, amit az életem egyik legjobb, legmeghatározóbb szakaszának tudok be. Azt kell mondanom, hogy a szervezés kimagasló volt, mégis csekély érdeklődés kísérte, amit igazán nem értek. Bár a kemény mag rendszeresen szokott évente is találkozni, de ez egy olyan szép kerek szám volt, amire azok is eljöhettek volna, akik nem járnak el minden évben az összejövetelekre. Ez valamilyen szinten csalódás, mert azt hiszem mindenki magából indul ki - én is - és tudom azt, hogy mennyire vártam már ezt a találkozást. Nehéz így megérteni vagy elfogadni másnak abbéli véleményét, hogy ez lényegtelen és nem szükséges része az életének. Megérteni nem, de elfogadni azt tudnám, ha ezek az emberek szólnának, megtisztelnének azzal, hogy elmondják ezt - figyelj, nem érdekel vagy nem érek rá - de semmi nem marad, csak a süket csend. Utálom, ha nekem kell kitalálnom bármit is, amit másnak nem tartana semmiből sem kimondani. Ebben is..