Tegnap volt újra Zoltán napja. Megint eltelt egy év, újra messzebb vagyok attól a boldog időszaktól, amikor még elmondhattam azt magamról, hogy nem vagyok kvázi egyke, mert öcsém van. Valamikor ez a nap még gratuláló telefonhívást jelentett, később tortát és hangoskodó családi ünnepet és nem e szótlan ücsörgést egy csöndes, temetői padon egy sír mellett. Ami olyasvalakit rejt, aki már sohasem lesz közöttünk, hogy elmondhassuk neki, hogy mennyire hiányzik.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése