2010. március 29., hétfő

Fröccs

Szeretem a fröccsöt! Számtalan fajtája létezik a nedvek különféle arányaiból következvén, megjegyezhetetlenül sok. Éppen ezért meg sem próbálom az emlékezetembe vésni a dolgot, csak úgy iszom ahogy szeretem, bárhogy hívják is. Nagy melegben, a hideg szóda miatt a pohárra lecsapódó hideg párától csúszós pohárban. De a mai emlékezés apropóját mégsem a nyári kánikula után való vágyódás adja, hanem a kölök. Minden nap szoktunk az utódnak valami innivalót is csomagolni a tízóraija mellé. Ez rendszerint tea, vagy szörp. Ma új üveg szörpöt bontottam fel. Kitöltve az üvegbe furcsán erjedt szaga volt, nem éppen szörpszerű. Ez felkeltette a gyanakvásom, és megkóstoltam az italt. Vörösbor volt. Elkuncogtam magamban, hogy mit szólt volna a tanári kar, ha kiderül, hogy utódom fröccsöt iszik tízóraira. Mert ha becsomagolom neki, akkor ő az biztos, hogy meg is issza..

Nincsenek megjegyzések: