2010. március 20., szombat

Életbölcselet

Mindig tiszteltem a névtelen nép sommás megállapításainak tartalmát, mint például a Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget vagy Eső után köpönyeg és a Férfi feleség nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül. Utóbbi halált megvető bátorságról is tanúskodik azon túl, hogy jelentős mennyiségű életbölcseletet is tartalmaz. Egy feleség akkor is el tudja látni az embert megfelelő mennyiségű és általa jónak tartott munkával, ha maga deklarative távozik és az ember az előbbin felbuzdulva már remek más programokat vizionált már magának. Persze, mint ajánlás létezik csak a vágya azzal a kitétellel, hogy jó lenne! De mi már tudhatjuk azt, hogy ez amolyan kötelezően önkéntes dolog, mert tudatában vagyunk annak, ha valami nem lesz jó, az rossz lesz. És ebben az egyben teljesen biztos vagyok.

Nincsenek megjegyzések: