Más világ

Ma részben gyalog érkeztem a munkahelyemre. Hogy sportosabbnak tűnjek írhatnám azt, hogy egy községnyi távolságot a saját lábaim segítségével hidaltam át, de ez csak részben lenne igaz, mivel ez az űr csak mintegy öt- hatszáz méternyit jelentett, úgyhogy inkább egy laza reggeli séta volt, mint komoly gyalogtúra. A bicikliúton különféle nagyságú csigák próbáltak átkelni, kihasználva a reggeli párát és az éjszaka hullott pár csepp eső maradékát. Nem mindegyiknek sikerült, tetemek is szép számmal borították az aszfaltot. Úgy döntöttem, hogy beleavatkozom a természet rendjébe (mármint ha az annak számít, hogy csigák mészlakását száguldó kerékpárosok roppantsák össze.) így az elém kerülő puhatestűeket felszedtem, és a menetirányukban lévő árokpartra helyeztem át. Elsőre emberbarátinak (illetve csigabarátinak) tűnő lépés volt, de utólag kételyeket ébresztett bennem. Ugyanis jelentős csigaodüsszeiát hiúsítottam meg ezzel. Kicsit olyan, mintha hegymászókat a megkérdezésük nélkül egész egyszerűen felhelyeznének a K2 csúcsára. Örömnek öröm, hogy a világ legmagasabb helyén vannak (vagy a másodikon) de érzésre mégsem ugyanaz. Most szegény csigák életük végéig pszichológushoz járhatnak, hogy fel tudják dolgozni ezt a lelki törést, de az is lehet, hogy ezeknek a lényeknek az volt a sorsuk, hogy recés gumikerekek alatt végezzék, és most vígan élhetnek nagypapakorukig. A káoszelméletből tudhatjuk, hogy egy lepke szárnycsapása délamerikában tájfunt okozhat a világ másik felén, így a csigamentő akciómnak is beláthatatlan következményei lehetnek. Ez a világ már nem az, ami fél órával ezelőtt lehetett volna! Gondoltam, csak szólok ezért..