A labor

Bevetettem magam a honi egészségügybe. A körzeti orvosom komolyan veszi a hivatását és elzavart egy ellenőrzésre mert régen voltam már nála és jobb a bajt megelőzni, mint utána siránkozni. Persze utána siránkozni sokkal egyszerűbb, de ehhez a verzióhoz kevésbé fülik a fogam. Így a mai napom elejét a kórházban a labor előtt kezdtem. Meglepő volt, hogy az emberek nem lettek kevesebben. Régi emlékeimben is az szerepel, hogy az ilyen helyen mindig nagy a tömeg - ez most sem volt másként. A normális várakozás feltételei részben voltak csak adottak, a székek száma osztva a várakozók száma inkább a nullához közelített mint az egyet haladta meg. Sorszámot kellett húzni és a szólítás is eszerint zajlott, így legalább a népharag és a lökdösődés elmaradhatott. Megfigyeltem, hogy bár a kiszolgálás így szigorú rendben zajlott, a legtöbb ember mégis az ajtó körül csoportosult, elállván a bejáratot, és abbéli vágyuknak adva hangot, hogy ettől a ténytől is gyorsabban fognak bejutni az intézménybe. Furcsa látni a logikusan gondolkodó emberek csoportját, hogy hajlamosak ilyesmiben hinni, hogy az, hogy másokat nem engedünk be vagy ki, attól mi hamarabb bejutunk. Aztán persze én is beálltam a tömegbe, hátha bejöhet. Milliónyi légy mégsem

tévedhet..