Kilátástalanul

Kilátástalan az élet! A mindennapok taposómalmába beállva csak azt látja az emberfia, hogy a napok sorra húznak el a feje mellett. Nincsen igazából idő semmire, arra, hogy az ember kicsit leülve élvezze a munkája gyümölcsét, mert mire megtenné este lesz, majd újra reggel, lehet menni dolgozni. A munkából fáradtan hazaér, és azon veszi magát észre, hogy már megint este van, egy újabb nap telt el céltalanul. Napok, hetek, évek kergetik egymást látszólag céltalanul, és szinte gyerekként feküdtem le pár éve és most olyan emberként ébredtem fel, akinek magának is gyereke van, pedig mennyire jó lenne még a nedves fűben mezítláb rohangálni, össze vissza enni mindenfélét amit az ember ilyenkor talál egy konyhakertben, önfeledten gázolni a kiáradt patakban, csak úgy csavarogni pusztán a csavargás kedvéért. Jó lenne újraélni a gyermeki pillanatokat - noha tudom, hogy azok az idők elmúltak véglegesen. De az idő ugyanígy elrohan a fiam mellett, aki majd egyszer talán ugyanígy bánni fogja ezt, de akkor már ő sem tud majd

tenni semmit ellene..