Úton, útfélen a szemembe ötlik az a különös viselkedés, ami szerintem csak ezen a kis, Kárpátoktól ölelt földdarabon létezik, ha közúton közlekedik az ember. Itt a haladást többen harcnak fogják fel, napi csatákat vívnak, és szerencsétlen kevesek a szó fizikai értelmében is ebben a küzdelemben véreznek el. Nap mint nap látom, hogy míg nyugaton a besoroló autóst segítik azzal, hogy egy rést nyitnak a hömpölygő autófolyamban, ahova az érintett be tud sorolni, és mindenki békésen megy tovább. Nálunk ez úgy szokott történni, hogy a besoroló jelzi (többnyire) a szándékát, mire az autók közelebb húzódnak egymáshoz, nehogy beférjen valahová. Mindenki személyes vereségként fogja fel, ha valaki esetleg elé kerülne, így mindent megtesz azért, hogy ez ne fordulhasson elő. Persze a besoroló se akar lemaradni, ő kinézi a legszűkebb helyet, és oda akar bemenni. A vége kölcsönös gyalázkodás, esetleg hatalmas fékezések, koccanás, balesetek lesznek. Mintha lassan közeledne felénk Európa! Vagy lehet, hogy azért, mert pont az ellenkező irányba haladunk?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése