Rémes éjszakám volt a tegnapi. Az ember teljesen természetesnek vesz bizonyos dolgokat, fel sem figyel addig, amíg valami nem hívja fel e fontos apróságokra a figyelmet. Levegőóceánban élünk, úgy úszkálunk benne, mint nagy halak a tengerben. Körülvesz bennünket, minden apró résbe befurakodik, szinte lehetetlen kiszorítani. Táplál bennünket, élettel tölt fel. Legalábbis amíg képesek vagyunk kortyolni ebből a végtelen tóból. Ma éjszaka megtapasztaltam milyen lehet egy pontynak, miután kifogták és a szárazra kerül. Nem jutottam olyan állapotba mint a szerencsétlen sorsú pozsár, de nagyon rossz érzés volt az, amikor rájöttem, egy tóparton is szomjan lehet halni, ha képtelenek vagyunk inni az éltető vízből. Szerencsére az állapot némi szenvedés és bizonyosfajta kemikáliák belélegzésével elmúlt, de az érzést nem kívánom senkinek. A fulladást, mint halálokot mindenképpen szeretném kizárni az elmúlásom esetleg választható lehetőségei közül ezután..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése