Macska vagyok

Általános családi vélekedés az, hogy azért szeretem annyira a macskákat, mert macskajellemem van. Ez persze nem azt jelenti, hogy egereket fognék, vagy vadul és fékezhetetlenül nyervákolnék a garázsunk előtt, ahogy ezt az elmúlt éjjel a 'kollégáim' tették, hanem inkább azt, hogy mindent a személyes hangulatom irányít. Sokkal jobb úgy végezni bizonyos munkákat, ha az embernek kedve van hozzá, mint erőszakkal kényszerítve. Másképp esik úgy a dolog, kedvvel megy, és nem fogcsikorgatva. Bizonyos dolgok meg nem szaladnak el, megvárnak ott, ahol vannak, míg megjön a munkakedv. Egy macskát megnyerni teljesítmény, a kutyával ugyanezt elérni puszta rutin csak. A kollégáim, és a férfiak jelentős része kutyapárti, ők a macskákra mint zsákmányállatra tekintenek csak, arra a bosszantó négylábú dologra, amire lőni lehet, és pusztítani, ahol érik, mert a kutya a minden. (Nos, az ilyen embereknek dugnék én a micsodájukba esernyőt, és nyitva húznám ki.) Semmi bajom a kutyákkal, nem áll fel a szőr a hátamon tőlük, amíg nem akarják azt sugallni mások, hogy csak az az egyetlen üdvözítő házikedvenc, és azzal dicsekednek, hogy az élővilág nem kutyarészét milyen hatékonysággal sikerül irtaniuk a személyes környezetükben. Macska vagyok, aki bánt, arra morgok és karmolok, ám aki kedves annak dorombolni fogok..