Új kolléga

Életem tengere akkor is háborog, ha nem kellene. Most éppen az kavarja fel nyugalmam tavát, hogy az osztályunkra új kolléga érkezik. Mivel látszólag senki helyére sem jön, legalábbis vezetőink szerint, hanem eddig nem létező, új feladatokat fog kapni, rögtön elkezdődött a találgatás, hogy kit fognak kirúgni miatta. Lassan tíz éve fogok itt dolgozni, és azt hittem, hogy a mi gárdánk egész, és teljes rálátásom van arra a részre amit itt a cégnél képviselek. A főnököm előre szólt ugyan, de csak pár nappal, a múlt hét végén tudtuk meg a hírt. Eddig sem volt ez szokás, én is úgy jöttem ide, hogy a leendő munkatársaim semmit sem tudtak rólam, így azt hitték, hogy csak valakit keresek. A mostani helyzet már jelentős fejlődésnek fogható fel, de valahogy még mindig kevésnek találom a kommunikációt. Mint egyszer régebben mondtam volt, mi szerszámok vagyunk, egyszerű gépek, akik a munkaerejüket és a szaktudásukat váltják aprópénzre, és így is kezelnek bennünket. Az ember otthon sem beszélget a szerszámkészletével, nem szól a kalapácsnak arról, hogy rövidesen vesz mellé egy vésőt is. Változtatni kellene ezen. Lehet, hogy otthon el is fogom kezdeni...