2007. augusztus 9., csütörtök

Tökéletesebb ember

Itt élnek közöttünk. Látszólag ugyanolyan emberek mint mi, ugyanúgy néznek ki, szürke autóik is ugyanolyanok, Kerülik a feltűnést, pedig mégiscsak ők a törzsfejlődés következő állomása, az igazi multifunkciós emberpéldányok. Velünk ellentétben ők több dolgot is képesek egyszerre csinálni, figyelmüket és tetteiket egyenlő arányban meg tudják osztani, hogy egyik tevékenység sem megy a másik kárára. Ma is sikerült egyet látnom közülük. Vezetés közben, térképet a kormányra szorítva keresett valamit a papíron. Mindezt vezetés közben, 90 kilométert téve meg óránként. Nekem az ilyen cselekedethez minimum félre kell állnom, mert képtelen vagyok két ennyire összpontosítást igénylő feladatot egyszerre végezni, de ő nem. Hiába az álca, ezzel most leleplezte magát! Hálát adok a sorsnak, hogy ott lehettem, hogy láthattam. Igen, ő volt! A szuperember!!!

Nincsenek megjegyzések: