Schirilla dicsérete

Tisztelem a Schirilla családot. Emberfeletti a teljesítményük, ahogy minden télen átússzák a zajló jégtábláktól terhes Dunát, nyakig merülve a jéghideg vízbe ahelyett, hogy a nagyszámú, megjelent érdeklődőtől összekalapoznának egy retúr kompjegyre valót. Civilizációs átoknak tűnik az, hogy annyira ragaszkodunk ahhoz, amit a technika biztosít számunkra, amikor reggel, elfordítván a zuhanyozó csapját, az előre beállított hőmérsékletű vizet zúdíthatjuk gyarló testünkre. Ma reggel a számításba egy kis hiba csúszott. Minden úgy történt, mint egy másik, egy teljesen hétköznapi reggelen, a felkelés is megvolt, a fürdőszobát is megtaláltam szemüveg nélkül, volt csap alá állás, és vizek folyatása is, a szokásokhoz híven. Épp csak meleg víz nem volt. Eleink valószínűleg jobban megvoltak ezen áldás nélkül, ebben segítette őket az az általánosan elfogadott vélekedés, hogy a gyakori fürdés mindenféle kórság terjesztője lehet, de nekem hiányzott. Először egy lájtos cicamosdásra gondoltam csak, de diadalmaskodott bennem a civilizált ember, így egy életem egy halálom, bevetettem magam a csapból folyó jeges Dunába. Mit ne mondjak? Csodálom Schirilláékat, de én inkább komppal mennék...