Szakma

Azon gondolkodtam, hogy van egy szakmám, aminek magam sem látom a jövőjét. Pár homokszem és aranyhuzal az egész, aminek értelmet próbálok adni, hogy helyettem dolgozzanak. Egy olyan munkát végzek, ami ötven évvel ezelőtt még nem igazán létezett és csak addig tart amíg van áram, anélkül nem sokat ér. Saját dédapámnak már el sem tudnám magyarázni mit csinálok nap mint nap, egy századeleji vagy netalán középkori ember szemében pedig egyáltalán nem végeznék értelmes munkát, sőt az utóbbi korban talán meg is égetnének érte kicsit máglyán, vagy legalábbis ördögűzést alkalmaznának, ha másért nem, a biztonság kedvéért. A gépek tőlünk függnek és mi is a gépektől. Nagyon összenőttünk, a szerves életünk részévé vált, mindazonáltal az ember elveszítette az életben maradás képességét, vagy legalábbis szünetelteti ezen tudás birtoklását, és ez némileg zavar. Bár tudom, hogy az államalkotó rovarok is életképtelenek egyedül magukban, de úgy gondolom, hogy az embereket elkényelmesítette a technika, el felejtették az alapvető életbenmaradási képességeiket, helyette új dolgokat, székben ülve, kényelmesen végezhető tevékenységeket találtak ki maguknak, ami a természet szemében nem sokat ér. Szeretem ezt a munkát amit végzek, de ez zavar egy kicsit benne ez.