Életem egyik kedvenc mondata még gimnáziumban hangzott el, sorozáson. Akkoriban ez jó buli volt, mert bár próbáltak szívatni, remek alkalmat jelentett a lógásra és egy ilyen lehetőséget bűn nem kihasználni. A kedvencet a sorozóbizottság mondta ki ebben a formában: 'Az ön szolgálatára a Magyar Néphadsereg nem tart igényt!' - Ott próbáltam keserves arcot vágni, de gondolom nagyon látszott, hogy nem megy. Mindenesetre madarat lehetett volna fogatni velem akkortájt. Azután jött a nagybetűs ÉLET, ahol a saját bőrömön kellett megtanulnom azt, amit a kevésbé szerencsések (Akik szolgálhatták a néphadsereget.) kész 'tanfolyam' formájában kaptak meg. Nekem a házasság intézménye kellett ahhoz, hogy megtanuljam, hogy a feljebbvaló minden szava parancs, az ajánlások kvázi utasításként értelmezendők, és parancsot nem tagadunk meg, mert szaporodik. Akkor most végül is ki is a szerencsés?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése