Bohóc

A gyermek tegnap cirkuszban volt az iskolával. Évente többször elviszik őket, és ilyenkor mindig örömmel számol be arról, hogy milyen jól szórakozott. Voltak bohócok is! Mulatságos volt, elesett, hasba rúgták, stb.. Erről jutott eszembe, hogy nem szeretek cirkuszba járni, és pont a bohócok miatt nem. Lehet, hogy egyedül vagyok a nézőtéren ezzel, de én inkább sajnálom a szerencsétlent. Beleérzem magam a helyzetébe, ő végül is egy jámbor, együgyű fickó, aki rettentő naivsággal áll szembe az élettel és ebből mindig baja származik. Ha segíteni próbál valakinek, akkor elgáncsolják, rátaposnak, fellökik, esetleg hasba rúgják. Ilyenkor az jut eszembe, hogy a hasba rúgás az bizony fáj. Pedig kívülről mindig olyan viccesnek hat, ha valaki puffanva elesik, az egész aréna egy emberként nevet rajta, engem meg a gondolat kerülget, hogy oda kellene menni, felsegíteni. De tudom, hogy ez a só része, mi már csak ilyenek vagyunk. Én meg nem szeretnék ünneprontó lenni.