Október 23.-a egy igazi magyar ünnep, bár az az érzésem ezzel kapcsolatban, hogy mi magyarok mindent túllihegünk egy kicsit. Az embernek legbelül a szívében kell ezeket az ünnepeket megtartania, egy percre gondolni kell azokra az emberekre, akik akkor tettek valamit 56-ért. Belegondolva abba, hogy mit tettem volna én 56-ban, ha akkor élek egy érdekes kérdés. Szerencsére nem voltam még ilyen helyzetben és remélem nem is leszek. Talán egy kicsit gyáva lettem volna, főleg családdal és gyerekkel a hátam mögött, mert ilyen helyzetben rájuk is kell gondolni. A mi családunkban is volt olyan aki megmérette magát a forradalommal kapcsolatban, és bár a nagyapám szerepét most méltatják az akkori cselekedetei miatt (nyugalomra és megfontolásra intette az embereket és talán a lincselést is át tudta nyugodt párbeszéddé fordítani) akkor az egész jövőjét és a családjáét is zátonyra futtatta ez a 'kalandja'.
Ilyennel az ember nem dicsekszik, inkább örül, hogy van a vérében 'forradalmár' vére is, mégis azt látom, hogy évről évre egyre több 'igaz' harcos van közöttünk (Idevágó vicc: -A bácsi partizán? - Még nem, de már intézik.) Olyan emberek verik a mellüket és kommunistáznak le olyanokat, akik tényleg tettek is valamit és utána vállalták is a következményeket, akik pár éve még hallgattak, vagy a másik tábort gyarapították. Úgy gondolom, hogy nem dicsőség a döglött oroszlánt rugdosni és ez az ami egy kicsit beárnyékolja bennem ezt az amúgy szép ünnepet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése