Anyám a sírba fog vinni. Tényleg! Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem, mert felnevelt, megadott mindent, amire szükségem volt, de apámmal elég sokat veszekedtek (Vélt vagy valós sérelmei miatt, ami apám és családjától származtak. Anyámnak amúgy is egy igen jól fejlett kisebbségi komplexusa van) ezért amikor gimnazista voltam, elváltak. Akkor arra gondoltunk az öcsémmel, hogy jobb lesz tőle nekünk, mert megszűnik a probléma kiváltó oka, de nem így lett. A dühöngések továbbra is megmaradtak, csak az irányuk változott meg, immár felénk irányult. Imádja az olyan helyzeteket, mint pl ha van 'A' és 'B' a családban, és vele 'A' állítólag rosszat tett, és viszont tudja, hogy 'A' 'B'-vel jó viszonyban van, akkor 'B' élettét teszi pokollá 'A' 'hibái' miatt, miközben 'A'-val jópofizik, ha netalán mégis találkozna vele. Fizikai 'gyönyört' érez akkor, ha valakit felidegesíthet és ebben nagyon profi. Ez olyan szintre jutott el, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ha megszól al a telefon (külön csörgést állítottam be rá!) a családom letiltatta a számát, rajtam kívül senki sem áll szóba vele, van aki még emiatt a telefonját is kiköttette.
Bennem meg ott van a kettősség, hogy nyugalomban szeretnék élni, viszont mégiscsak az anyám, és ezen a jogcímen mégiscsak megérdemli a gondoskodást, amire egyre inkább szüksége van.
Hogy fogom én ezt közben kibírni???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése