Tegnap megint a szülővárosomban jártam, és nosztalgikus gondolataim támadtak ettől. Az akkoriban nagy és kihalt város mára kicsi és nyüzsgő lett és nem is tudom, hogy melyik tetszik jobban. Azt hiszem, az a gondolat, hogy az ember gyerek és gondtalan, megszépíti az emlékeket. Földes utcában laktunk, ebből következően nem volt rohanás, és amíg az ember szépen komótosan végigért rajta. Mára aszfaltos út lett, egy pillanat csak, míg végighajt rajta, épen ezért mindenki száguldozik rajta mint az őrült. Régebben ki lehetett engedni a gyerekeket (minket) a térre akár bicajjal akár gyalog, a szüleink biztosak lehettek benne, hogy semmi bajunk se lesz. Mára hatalmasra nőtt a forgalom, és rosszarcú emberek mászkálnak a környéken. Bár lehet, hogy a szülői felelősség, aggódás tesz valakit jó vagy rosszarcúvá? Manapság a gyerekeket leköti a tévé és az internet. Régen közösségi élet volt, átjártunk egymáshoz játszani, mostanság meg nem látom, hogy a gyerekek mondjuk bújócskáznának, pedig annak idején milyen jó volt akár bújni, akár hunyónak lenni..
Kár, hogy nincs az embernek időgépe, visszamenni és még jobban kiélvezni ezeket a pillanatokat. Bár lehet, hogy azért ilyen szép emlékek ezek, mert tudjuk, hogy örökre elmúltak és visszahozhatatlanok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése