'Apuka legyen szíves!' A hátamon is feláll a szőr, ha meghallom ezt. Iskolákban, rendelőkben gyakorta ezt használják és erre kifejezetten allergiás vagyok. Valahogy ennél személytelenebb megszólítást ritkán hall az ember. Próbálom azért nevelni az embereket, megkérem, hogy ne használja, mondjon valami személyesebbet, mondjuk: 'Hé te abban a fehér pólóban!', vagy 'Te szakállas!' vagy 'Hé hemüveg!'. Végül is mindegy, csak érezzem azt, hogy rólam van szó és nem ötezer lényegtelen dologból egyről. De lehet, hogy csak túldramatizálom az egészet.
Továbbgondoltam az egészet, hogy miért is zavar annyira az egész. Úgy vélem, hogy ha megszólítunk valakit, főleg ismeretlenül, akkor alázattal, és/vagy tisztelettel közeledünk felé. Na ebből a szóból érzésem szerint ezek a dolgok a legmesszebbmenőkig hiányoznak. Ez valami elfuserált, kedveskedőnek látszó szóvirág, de amúgy semmit nem jelent annak aki mondja. A tanárnak/orvosnak/stb. azt mondjuk, hogy tanárnő/doktornő, legalább a munkája jogán a tiszteletünket fejezzük ki, erre cserébe megkapjuk az 'kedves apuka' megszólítást, ami az égadta világon semmit nem jelent. Ezzel, úgy érzem, egy alá- és felérendelt viszonyt határoznak meg, ami egy beszélgetés indításához nem túlzottan jó alap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése