Telefon

Már írtam erről a témáról pár gondolatot, hogy a mai világban mennyire teret nyert a telefon, mint a kommunikáció eszköze és a mindennapok leghasznosabbnak érzett része azzal szemben, mikor még az utcában ahol laktunk sem volt vezetékes távbeszélő és mégis felnőttünk valahogy. Tegnap újra eszembe jutott ez, amikor épp moziba mentem a családom után a Westendbe és szinte a bejáratnál tudatosult bennem a felismerés, hogy otthon hagytam a mobilom. Teljesen elesettnek éreztem magam, hiszen a program nagyjából erre az eszközre épült volna, véletlenszerűen egy ekkora helyen megtalálni valakit kész csoda. Eszembe jutott az is, hogy hazamegyek érte - de akkor már nem értem volna vissza, szóval pont szerencsétlen helyen és időben tudatosult bennem a veszteség. Az csak később került elő gondolataim szövevényes útvesztőjéből, hogy húsz évvel ezelőtt ez a gond nem is lett volna gond - nyilván ez nem az a probléma, amit a nagyhatalmaknak egy titkos számítógéptelep sivatagi megépítésével kell orvosolniuk. Nyilván kellett volna B terv, ahogy elég lett volna egy nyilvános telefon az áruház épületén belül. Régebben minden bokorban volt, de mára, mint minden másban, ebben is átestünk a ló másik oldalára. Az egész áruházban nincs egyetlen nyilvános készülék sem, de ha van is, senki nem tud erről semmit, pedig igény talán lenne rá. Persze a Nyugati aluljáróban van, de kevés volt az időm, illetve felmerült bennem a fülkékben alvó hajléktalanok hosszú sorának látványa, úgyhogy arról lemondtam. Különben sem tartom azt jó megoldásnak, hogy ha teszem azt nincs kifli Gödön, akkor menjek át Sződre, mert ott van. Ugyan látszólag jó ötlet, de ettől még nem lesz Gödön kifli. Amúgy meg nagy szerencsém volt, mert megtaláltam a családomat pár logikus dolog átgondolásával. Bár inkább lottószámokat kellene ilyenkor kitalálnom..