2016. április 25., hétfő

Könyves

De nem a Kálmán, hanem az, aki szereti a könyveket, sőt mi több, olvassa is őket. Azaz mondjuk olyasvalaki mint én. Az olvasás az egyik legkedvesebb elfoglaltságaim közé tartozik. Persze mindig van éppen kedvesebb vagy kevésbé kedves, de olvasni minden helyzetben jó. Ha nem játszom épp valami logikai rejtvénnyel, akkor szinte biztos, hogy a könyvekhez nyúlok. Ehhez mértem szép könyvtáram van odahaza és nem félek ezt gyarapítani, ha épp alkalmat láthatok rá. Éppen ezért meglepő, hogy a környezetemben mozgó emberek mennyire nem ilyenek. Meglepő, hogy általam kezdetben szimpatikus emberek szinte büszkék arra, hogy életükben ha három könyvet elolvastak az túlzás vagy három könyv a következő egy évre elegendő szórakozást fog jelenteni - már ami az olvasást illeti. Persze nem meglepő, ha később kiderül, hogy szinte semmi közös témát nem tudunk találni egymással a munkavégzésen és pár felszínes dolgon kívül. Amennyire az olvasás kimegy a divatból, nemsokára lassan az is luxus lesz, ha valaki a saját nevét el tudja majd olvasni. Mindig éreztem, hogy rossz helyen élek és ez egyre jobban megerősödik bennem..

Nincsenek megjegyzések: