2016. április 20., szerda

Mátyás király és a mélyöblítés

Sok van a világon, ami csodálatos és sikerült végre kapcsolatot találni két, teljesen különböző dolog, illetve egy történelmi személy és egy jelenlegi használati tárgy között. Most, hogy elszakadtam a népszerűséget jelentő megjelenéstől és amit írok tulajdonképpen csak magamnak írom, illetve azon szűk csoportnak, akiket ezúton figyelmeztetnék, hogy netovább, mert innentől ingoványos talajra fogok tévedni mintegy véletlenül, illetve direkt. Szóval modern korunk remek találmánya a mélyöblítésű csésze, ami lehetőséget teremt arra, hogy a produktumot azonnal lepje víz, ezáltal a szagok nem áradnak olyan intenzitással, mint régebben a lapos öblítés korában. Némelyeket persze zavarhat a loccsanás és a felcsapó víz, de még a legjobb gyógyszernek is van mellékhatása és azért nem mindegy, lássuk be, hogy milyen körülmények között olvassuk el az aznapi újságot. Szóval minden jó és kerek mindaddig, amíg az ember nem szorul rá arra, hogy bizonyos orvosi vizsgálatok céljára izé - szóval begyűjtsön belőle mintát egy erre a célra rendszeresített üvegcsébe. Eleink dolga könnyű volt, hisz a lapos öblítés szinte tálcán kínálta a lehetőséget, de ez most korántsem olyan egyszerű. Napokig gondolkoztam a dolog logisztikáján, míg végül meglett Mátyás király is. Ugyanis az történt, mint a népszerű kiszámolós játékban, azaz ugyanazt tettem mint Mátyás király Gömörben. Innentől már minden egyszerű volt..

Nincsenek megjegyzések: