Azt mondják, hogy a tehetség mindig átugrik egy generációt. Ezt azzal módosítanám, hogy egyet biztosan átugrik, de lehet, hogy többet is. Ezt a magam példáján látom igazolva, hisz se szépen rajzolni, se zongorázni nem tudok és még abszolút hallásom sincs. A hallásom erősen relatív, sőt pár év múlva valószínű, hogy annak is örülni fogok, ami megmarad belőle. Szóval az utód a tegnapi napon főzni kezdett. Az éhség hajtotta erre és a tény, hogy nem volt odahaza kenyér. A cél a tojásrántotta volt, persze kiválasztotta a legalkalmatlanabb eszközöket hozzá, a serpenyőbe két szelet húsos szalonnát tett, majd kiolvasztotta a zsírját és azzal a mozdulattal leverte a forró szalonnás serpenyőt a gázról. Az edény a természet gonoszsági törvényének megfelelően természetesen szájjal lefelé esett a földre, persze gyorsan felkapta, ahogy a két földre esett szalonnaszeletet is visszalódította sülni, pont olyan koszosan és szőrösen, ahogy csak olyan helyen lehet, ahol rendszeresen korzóznak a macskák. (A szőr adja meg az izit!) Ekkor még érdeklődve figyeltem a műveletet, igazán akkor sikoltottam fel csak, amikor a kiömlött, foltszerűen felgyűlt zsír közepébe sikerült egy mozdulattal a legjobb szövetpapucsával belelépnie. Ahogy kell, pont a közepébe! Majd persze a zsírt szétkente a kövezeten, majd a tegyek bele tejet kérdésre kapott pozitív megerősítés hatására fele tojás - fele tej arányban feltöltötte a serpenyőt. Érdekes látvány volt, bűvészkedni kellett vele, hogy elfője a tejet, de szó mi szó, megoldotta. Sőt becsületére legyen mondva, meg is ette azon melegében, szőröstül bőröstül. Itt a szőröset akár szó szerint is lehet venni. Mit is mondjak? Fejlődőképes! De egyelőre még nem állunk a nyilvánosság elé vele.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése