Annak idején feltétel nélkül hittem a relativitáselméletben. Abban, hogy az idő múlása nem konstans értékű, hanem, hogy a folyama sokszor felgyorsul, avagy lelassul. A percek vagy rohannak vagy vánszorognak, sőt van, amikor megállnak, sőt mintha hátrafelé indulnának el. Meg mertem volna esküdni, hogy több volt az idő, amikor az előbb ránéztem az órámra, mint most, amikor újra odapislantok. Furcsa mód ezek az anomáliák rendre oroszórán törtek rám. Szóval nem lehet elmondani azt, hogy különösen élveztem volna a dolgot - a sima túlélésre játszottam. Igaz, az akkori oktatási rendszer mindent meg is tett azért, hogy nehogy véletlenül megtanulja valaki a nyelvet. A könyvek - nem csak az ominózus tantárgy esetén, hanem a többieknél is - szűrve voltak arra, hogy nehogy valami érdekes kerülhessen belé. Ahogy nagyjából azóta is történik ez tankönyvek esetén, ez a dögöljön meg a szomszéd tehene, ez a - ha én szenvedtem, nehogy a gyereknek jobb legyen! - dolog. Nem is tanultam meg soha oroszul, sőt azt sem értettem mire is jó nekem ez az egész - attól függetlenül ugye, hogy kötelező volt. Mozgalmilag túl voltunk képezve, ugyanakkor egy élelmiszerüzletben gondban lettünk volna, főleg, ha még éhesek is vagyunk. Ez a nem túl dicső múlt. Viszont vénségemre rákaptam az orosz sci-fire. Megdöbbentő, hogy a 'vicces' nevek ellenére, mennyi remek, mélyenszántó gondolat került bele ezekbe a könyvekbe! Annak idején, az emberben kialakult egy bizonyos kép az oroszokról, ámde ezt most teljesen megdőlni látszik. Sőt, vénségemre lehet, hogy bánni fogom azt, hogy nem tanultam meg oroszul - csak azért, hogy ilyesmit olvashassak. Persze akkor esélyem sem volt erre, most bezzeg mennyire jól jöhetne..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése