Távirányítható gyerek

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat között ez is, amikor értesültem arról, hogy gyermekem egy tele hűtő mellett is képes éhenhalni. Emlékszem, mennyire lenéztem a kolléganőmet akkoriban azért, amikor hasonló helyzetet vázolt fel és szó szerint távirányította a gyermekét, hogy mit honnan egyen meg, és mit igyon hozzá. Akkor magam sem gondoltam volna, hogy ez a rémálom, amin akkor jól szórakoztunk, egyszer nálam is véres valósággá válhat. Tegnap az utód, miután próbálta kivenni a hűtőből az előre bekészített ebédjét, magára és a hűtőre borította az egészet, ezáltal ehetetlenné téve az ételt. Ezek után, hogy ez egészet úgy hagyta az szinte természetes. De eztán nem evett semmit - hisz a kaja odalett. Amikor már kibírhatatlanul éhes lett, felhívta az anyját, hogy mit tegyen. A tőle kapott instrukciók alapján, mármint, hogy ott a hűtőben a tészta és a milánói szósz, állítson elő magának egy adag kaját és egye meg, a gyermek meglelte a tésztát és ahelyett, hogy megkereste volna a milánóit, a legközelebb lévő, tortilla chipshez vett, mit ne mondjak - erős szósszal öntötte nyakon, majd megmelegítvén rájött, hogy ezt ő képtelen megenni. Nem zavarta, hogy ez a mártás üvegben volt, a nej pedig mondta, hogy a szósz egy zöld kislábasban van. Majd miután detektálta, hogy ez az étek is ehetetlen, keresett egy kis tésztát és megette üresen. Tehetett volna rá sajtot, tejfölt, vagy lekvárt, de bármi mást is. Kétségbeejtő, hogy lett egy távirányított gyerekem. Világ életemben szerettem volna egy távvezérlőt hozzá, de elég lett volna egy kikapcsoló és egy némító gomb. Kicsit túllőttem a célon..