2009. szeptember 19., szombat

Ing

Két napig konferencián voltam így némileg urasabban érezhettem magam. Sajnos a cselédség nem írt helyettem blogot, így ebben az ügyben még meg kell találnom a megfelelő pótlást, ha teljes értékű szolgáltatást szeretnék igénybe venni a jövőben. Étterembe ettünk, ahol az italfogyasztást hozzáírják a számlához. Igen európai szokás, tetszik, hogy nem kell az ebédlőasztalnál a mocskos anyagiakkal foglalkozni, az evés élvezetének és az utána következő emésztés gyönyöreinek adhatjuk át magunkat. Ám az utolsó nap amikor a rendeléskor jeleztük, hogy majd készpénzzel fizetnék, az ebéd közben jelent meg a pincér a számlával, noha még épp étkeztünk. Neveletlen dolog úgy kérni a fizetséget egy jónevű szálloda éttermében, hogy nem a vendég indítja el a tranzakciót, azt hiszem. Két üdítő árát igazán kinézhették volna belőlem, hisz erre a két napra szakítottam a rendszergazda egyenruha viselésével, inget vettem fel illendő kiegészítőkkel. Vagy más Siófokon az úriemberek is megindultak a lejtőn?

Nincsenek megjegyzések: