A púp

Egyszer volt egy púpos ember. Amikor a temetőben járt, találkozott a zöld manóval. Kérdezte tőle, hogy ki ő, és mi az a hátán. A púpos felelte, hogy ő a púpos, és az a púpja. A manó megkérdezte, hogy nem adná-e neki azt a púpot. A púpos örömmel adta, és egészségesként távozott. Ennek nagyon megörült és rögtön elújságolta ezt a barátjának a sántának. Másnap a sánta is gondolta, tesz egy próbát. Ő is találkozott a manóval, aki szintén megkérdezte, hogy ki ő. Erre azt felelte, hogy ő a sánta. És mondjad - kérdezte a manó - Van neked púpod? - Hát az nincs felelte az ember - akkor itt van egy, tessék. - Valahogy én is így jártam a hétvégén. Szombaton görkorcsolyázás ürügyén szereztem néhány kisebb sérülést az aszfalttal történt találkozás emlékére, pedig vagy épp ezért, viseltem mindenféle védőfelszerelést. Amikor azt hittem, hogy a dolgok már ennél rosszabbak nem lehetnek, akkor mégis megteszik. A tegnapi kirándulás alkalmával sikerült egy hegyről kicsit legurulnom, lecsúsznom, így beszereztem a korábbi sérüléseim nagytestvérét a bal oldalamon végig. Nem tudom mi ez a bal preferencia, de jellemzően ezt az oldalamat szoktam az utóbbi időben összetörni, úgy látszik..