2015. május 20., szerda

Káoszelmélet

Újra és újra előkerülő téma a káoszelmélet és egyre jobban gondolom, hogy lehet benne valami. Látszólag egymástól független dolgok egymásra hatásáról szól, a legismertebb példa szerint Ausztráliában egy lepke szárnycsapása elég ahhoz, hogy a világ másik felén tornádó pusztítson el egy várost. Ma munkába jövet messziről láttam, hogy áll az M2 autóút Budapest felé. Illetve mozgásban volt, de ez olyan mozgás volt, mint az üveg áramlása a palack nyakából a talpa felé, tehát tulajdonképpen statisztikai jellegű. Tudom tapasztalatból, hogy ez az égadta világon semmit nem jelent, de ilyenkor persze elindul a helyezkedés. A türelmetlen örökmozgók persze azonnal forgolódni kezdenek, mert mintha a a féktelenül című film forgatásán járnánk, nekik  állandóan mozgásban kell maradniuk, ők akik sehol nem állhatnak meg akár egy percre sem. Ilyenkor a gárda nyughatatlan része megfordul, átvágva a sávhatáron, a forgalomtól elzárt részeken keresztül, megbénítja a szembejövő forgalmat, akik eddig azt hihették, hogy a Pest felé beállt dugó az onnan kifelé igyekvőket nem érinti. A kétsávossá vált részen az élelmesek persze előre mentek a belső sávban, amitől mindkét sáv még jobban lecövekelt, persze ha lehet még fokozni az ácsorgást. A külső sávban várakozók azt látják ilyenkor, hogy míg ők állnak kitartóan, addig a belsők haladnak, így a bátrak bevágnak belülre, ennek hatására a belső sáv forgalma is megtorpan, illetve eggyel több kocsinak kell majd visszasorolni az elfogyó sáv miatt, ha a külsők jóindulata és a kikényszerített cipzár elv ezt lehetővé teszi. Persze ahogy közelebb és közelebb jutottunk a végkifejlethez, egyre inkább valószínűvé vált az, ami ilyenkor a legtöbb esetben előfordul - mármint, hogy az egésznek semmi kiváltóoka nem volt. Az út szélén, messze a sávoktól, ahol a kurta farkú malac túr (illetve a radarozó rendőrautók és a fáradt kamionosok szoktak parkolni), egy fehér furgon állt, két háromlábon egy-egy videokamera, az ablakban egy felirat, hogy forgalom rögzítés. Tehát gyakorlatilag semmi oka nem volt a dugónak, hisz ezután felgyorsultunk utazósebességre és több közjáték már nem zavarta meg az érzékeny közlekedési rendszert egész a Dunakeszi lehajtóig. A forgalom rögzítő munkatárs - bár nem tudom mi volt a célja - örülhetett. Rögzítette a forgalmat. Oda.

Nincsenek megjegyzések: