Kihagyhatatlan ajánlat

Azt hiszem rohannom kell..

Álszakáll

Azaz nem valódi, úgy is mondhatnánk, talmi. Mindez onnan jutott eszembe, hogy elkezdtem borotválkozni, ahogy minden rendes nyáron szoktam, kinyilvánítva abbéli reményemet, hogy amikor már jobb idők jönnek, a fejem színe egyenletesen legyen rákvörös. Mert hogy is néz ki egy félig vörös, félig fehér fej? Mint valami érdekes bogyós gyógyszer - csak éppen nagyban. Eddig minden alkalommal, amikor ennyire jelentős mértékben megváltoztattam a külsőmet, ezt az ismerősi körömben egyfajta rácsodálkozás követte. Nem mondom, hogy hiányzik a dolog, hisz minek meglepődni a tényeken és detektálni a láthatót - hiszen neked nincs szakállad! - de akkor is, a változás legalább feltűnt egyeseknek. Azonban a mostani esetben az epilálódás semmilyen reakciót nem váltott ki. Senkinek fel sem tűnt az, hogy egy fél kukányi szőrrel kevesebbet hordok magamon. Ekkor ütött szöget a fejembe a kétség! Lehet, hogy eddig sem volt, csak én hittem azt, hogy szőrös vagyok? Így érthető, ha az államon viselt szakáll egyszerűen csak álszakáll..

Tulajdonképpen

Tulajdonképpen eszembe jutott, hogy ebben az évben még nem mondtam el azt, hogy mennyire utálom a motorosokat. (Pedig már május van!) Nyilvánvalóan ha ilyesmiről beszélek és van a társaságban motoros, akkor rögtön sértődés lesz belőle, pedig ő a normális motorozók közé tartozik, aki békésen poroszkálni szokott csak, a hülye állat módon száguldozók mindig a másik csónakkal eveznek. Ez természetes. Ahogy az is, hogy rendszerint az ismerősi körömbe tartozókkal ritkán találkozom az utakon, vagy ha igen, ők remekül beleolvadnak a hétköznapi szürkeségbe. Na de a hülye állatok rögtön felhívják magukra a figyelmet! Tulajdonképpen a bosszúságom oka lehetne puszta féltékenység is, de igyekszem ezt a gondolatot távol tartani magamtól. Alapvetően az nem tetszik, ahogy a közlekedési szabályokhoz viszonyulnak. A közlekedés egy nagy társasjáték, ahol irritáló az, hogy vannak akik folyamatosan csalnak. Ugyanis az összes olyan szabályt figyelmen kívül hagyják, ami korlátozza őket valamiben, például az előzésben és a száguldásban. Ugyanakkor, ha nem kapnak elsőbbséget, pedig járna nekik, roppant önérzetesek tudnak lenni, pedig szerintem a dolog nem így működik. Olyan nincs, hogy az ember csak bulizna, de a mosatlan meg gyűlik! Én sem azért nem megyek tökön paszulyon keresztül, lakott területen kétszázzal, mert a kocsi nem lenne rá képes, hanem azért, mert tudom, ha valaki elém lép és elütöm, annak vége! Motoros esetén jó eséllyel a motorosnak is, főleg mert a nagy teljesítményű motorhoz már nem jár automatikusan ész, azaz sokan rövidnadrágban, pólóban tolják, nyélgázon. Szerencse, hogy most esik és a hülyék nem szeretnek ázni..

Eperke blogja

Ahogy kinézek az ablakon, bizton megállapítom, hogy tegnap délután kifejezetten jó ütemben mentünk el eprészni, ugyanis most jó eséllyel csak úszva közelíthettük volna meg a helyszínt. Megnyílt a Luppa-szigeti eperültetvény szedd magad szekciója és mivel az elmúlt év óta házi eperlekvár-függők lettünk, egyértelmű választásnak tűnt. A növényeken rengeteg gyümölcs volt, csak sajnos zöld, illetve még virágzó állapotban, de egy szedd magad kertben nem létezik az a helyzet, hogy az eper teljesen érett. Ugyanis, ami egy kicsit is arra hajaz, azt az élelmes emberek azonnal leszedik, így valóban érett gyümölcsöt csak elvétve látni, így hamar fel is adtuk azt, hogy csak teljes értékű, mindenhol piros termést tegyünk a ládába. A csúcsán fehér eper már jónak számított, de így is voltak olyan sorok, ahol semmit sem gyűjthettünk be. Furcsamód inkább középtájon volt értékelhető és szedhető mennyiség, mert a lusták az elején szedik, a rafkósok meg úgy gondolják, hogy az elejét leszedték a lusták, az aktívabbak biztos középen gyűjtenek, így a vége lesz a tuti. Mivel úgy tűnik, hogy szedd magad akcióra csak lusták és rafkósok járnak, így középtájon akadhat keresni valónk. Mint a gémek a sekélyesben, úgy kutattuk a bokrokat több mint két órán keresztül, egészen addig, míg be nem zártak és ki nem akolbólítottak a telepről. Teljesen gázlómadár fíling volt, a derekam elválni készült a testemtől. Nem is tudom, hogy bírják a flamingók egy életen keresztül ezt csinálni. Mindenesetre meglett a mennyiség, 10 kiló felett kedvezményt is kaptunk és alig bírtam kicipelni a ládát a kocsihoz. Már csak a lekvárfőzés van hátra.

Káoszelmélet

Újra és újra előkerülő téma a káoszelmélet és egyre jobban gondolom, hogy lehet benne valami. Látszólag egymástól független dolgok egymásra hatásáról szól, a legismertebb példa szerint Ausztráliában egy lepke szárnycsapása elég ahhoz, hogy a világ másik felén tornádó pusztítson el egy várost. Ma munkába jövet messziről láttam, hogy áll az M2 autóút Budapest felé. Illetve mozgásban volt, de ez olyan mozgás volt, mint az üveg áramlása a palack nyakából a talpa felé, tehát tulajdonképpen statisztikai jellegű. Tudom tapasztalatból, hogy ez az égadta világon semmit nem jelent, de ilyenkor persze elindul a helyezkedés. A türelmetlen örökmozgók persze azonnal forgolódni kezdenek, mert mintha a a féktelenül című film forgatásán járnánk, nekik  állandóan mozgásban kell maradniuk, ők akik sehol nem állhatnak meg akár egy percre sem. Ilyenkor a gárda nyughatatlan része megfordul, átvágva a sávhatáron, a forgalomtól elzárt részeken keresztül, megbénítja a szembejövő forgalmat, akik eddig azt hihették, hogy a Pest felé beállt dugó az onnan kifelé igyekvőket nem érinti. A kétsávossá vált részen az élelmesek persze előre mentek a belső sávban, amitől mindkét sáv még jobban lecövekelt, persze ha lehet még fokozni az ácsorgást. A külső sávban várakozók azt látják ilyenkor, hogy míg ők állnak kitartóan, addig a belsők haladnak, így a bátrak bevágnak belülre, ennek hatására a belső sáv forgalma is megtorpan, illetve eggyel több kocsinak kell majd visszasorolni az elfogyó sáv miatt, ha a külsők jóindulata és a kikényszerített cipzár elv ezt lehetővé teszi. Persze ahogy közelebb és közelebb jutottunk a végkifejlethez, egyre inkább valószínűvé vált az, ami ilyenkor a legtöbb esetben előfordul - mármint, hogy az egésznek semmi kiváltóoka nem volt. Az út szélén, messze a sávoktól, ahol a kurta farkú malac túr (illetve a radarozó rendőrautók és a fáradt kamionosok szoktak parkolni), egy fehér furgon állt, két háromlábon egy-egy videokamera, az ablakban egy felirat, hogy forgalom rögzítés. Tehát gyakorlatilag semmi oka nem volt a dugónak, hisz ezután felgyorsultunk utazósebességre és több közjáték már nem zavarta meg az érzékeny közlekedési rendszert egész a Dunakeszi lehajtóig. A forgalom rögzítő munkatárs - bár nem tudom mi volt a célja - örülhetett. Rögzítette a forgalmat. Oda.

Róka

Épp most olvasom az újságban, hogy az egyik politikus azt mondta a másikról, hogy úgy viselkedik már évek óta mint egy róka. Ekkor szöget ütött a fejembe, hogy vajon mire is gondolhatott? Hogy viselkedik egy róka? Ha a Vukra gondolok, amiben a rókacsalád látástól vakulásig gürizett, hogy egy fészekalja kisrókát fel tudjon nevelni, sőt még az életüket is feláldozták a később nagy vadásszá vált utódért - nos, azt hiszem nem erre gondolhatott. Akkor vajon mire? Mint kabalaállat lakástakarék számlákra gyűjt pénzeket? Esetleg buta varjú szájából énekli ki a sajtot? Esetleg gólyákat hív meg fatányéros vacsorára? Tényleg érdekel a dolog, de egész egyszerűen nem tudok rájönni. Mi lehet az eredendő bűne a rókának, ami olyan nagy, hogy egy politikushoz kell hasonlítani?

Moly

A moly. Lepkealakú élősködő, ami az emberi környezetben él és olyasmit eszik, amit hordani vagy éppen elfogyasztani szeretnénk. A lepke tulajdonképpen csak maga a tünet, a figyelemfelhívás vagy ha úgy tetszik a riasztása annak, hogy valahol a mélyben, apró hernyók rágnak serényen, elpusztítva a kedvenc pólót vagy épp valami élelmiszert. A legutóbbi nagy molypusztítást a diós zsákban értük tetten, tele volt hernyóval, így ki kellett dobni az egészet. A csapatostul szálló szürke rohadékok vezettek nyomra, ahogy most is van valami aktivitás, de nem tudjuk honnan jöhetnek. A lakás lassan molycsapdákkal tele, mind fognak is lepkéket, de egyik sem annyit, hogy lokalizálni lehessen a fészket. A mai ebédemben egy főtt lepkét találtam, ami kétségessé teszi a száraztészta készletünk tisztaságát. Egyedül a macska örül a dolognak, mert ez számára vadászni való és desszert is egyben. utóbbit fogyasztja is serényen..

Vasárnap

Vasárnap 17.-e volt. Ez másnak egy szokásos vasárnap talán, de vannak akiknek valami emlék kapcsolódik ehhez a naphoz. Jó, rossz, átlagos, rövid vagy hosszú, ki hogy éli meg. Nálunk ez régen egy családi ünnep volt - az öcsém születésnapja - mára inkább egy fájó megemlékezés, hisz nincsen köztünk már. De ettől ugyanúgy sütött a nap és fújt a szél. Az élet nem áll meg, egyszer talán mi is csak ennyik leszünk másoknak. Egy futó gondolat, egy rövid emlékezés.

Nem értem

Vagy Furcsa. Ilyen címmel már rengeteg postot írtam. Ebből az látszhat, hogy én vagy egy ilyen akadékoskodó vagy értetlenkedő ember lennék, esetleg nincsen jobb ötletem, ebben az esetben meg fantáziátlan. Viszont, ha tényleg nem értem, akkor a régi jól bevált címen miért is kellene változtatni, főleg ha ennyire jól lefedik a valóságot? Szóval, ott van a szomszéd. Felújítja a kertet és ebből az alkalomból a gyönyörű buja vegetációt viacolorra cserélte fel. A szép növényei egy konténerben végezték, de ide került pár olyan holmi, amit én pofátlanul kimentettem magamnak. Például pár remek betonszegély darab és némi kockakő is. Furcsállom, hogy noha fával is fűtenek, a diófáról levágott ágakat inkább kidobják, ugyanakkor a tűzifát viszont veszik. Azt hinné az ember, hogy egy csomó dolog megmenthető vagy felhasználható, ha nem dobjuk ki azonnal ha úgy gondoljuk, hogy nem kellhet, De más nyilván nem így gondolja, a dolog rögtön repül ha már nem kell és lehet, hogy pár nap múlva inkább újat vesznek, ha szükség lesz rá. A példa nem egyedi, ismerek ilyet a saját családomban is. De akkor is furcsa.

Kész

A mai nappal befejeztem a dokumentációs projectemet. A régi blogomat át- és összefésültem ezzel, immáron egy helyre gyűjtve a kétféle tartalmat. A blogter leállásával sajnos a képi tartalmak odalettek, így a csak képeket tartalmazó postokat, illetve azokat, amik illusztráció nélkül értelmüket veszítették, töröltem. A jelenlegi állás: nagyjából majdnem nyolc év munkája 2925 postban. Vannak rövidek és hosszúak, utólag értelmetlennek, szentimentálisnak és végletesen demagógnak gondoltak is bőven a termésben, de végtére is mindegyik a saját szellemi termékem. Van pár olyan írás, amit már nem tudok, hogy milyen apropóból származik, de a többség még beugrott. Háromezerig még biztosan el fogok jutni, de hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk. A vak is ezt mondta.

Elrontott nap

Tegnap, ahogy az M2 úton suhantam a távolba vesző célom felé és élveztem ahogy a szél betódul a lehúzott anyósülés felőli oldalon, lebegtetve az elvált tetőkárpitot és borzolva a fejem tetején lévő pihét, amit nagyzolóan szeretek dús hajkoronaként elképzelni, esemény történt. Valami szemberepült velem és azon melegében eltalálta a B oszlopot az épp lehúzott állapotban lévő ablakon keresztül. az illető ezer darabra robbant fel az ütközés energiájától és a repeszek engem is eltaláltak. Ahogy láttam, a lény egy része beesett a lábam közé - ahogy az ülésen ültem. Próbáltam tippelgetni, hogy vajon mi is lehetett, de a becsapódásból ítélve valami nagyobb rovarféle, mondjuk akár lódarázs is. Izgulni kezdtem, mert ha mégsem ment ezer működésképtelen darabra és mégiscsak lódarázs az illető, netalán olyan interfésze került kritikus helyre ami gonoszságokat is tud művelni, szóval elkezdett mindenféle vad gondolat az eszembe jutni. Sőt, már szinte éreztem, ahogy valaki egy vörösizzásig hevített kötőtűt döf érzékeny pontomra - legalábbis mint érzést így tudnám elképzelni ezt a végkifejletet. Ha már elrontottam valakinek a napját, legyen az enyém is elrontva. Persze, amikor kiszálltam a kocsiból, semmit sem találtam. Pedig kerestem, igaz nagy óvatossággal..

Azóta sem

Azóta sem igazán értem, noha egyszer már biztosan írtam róla, hogy miért pont azok az emberek köpködik és gyalázzák a liberalizmust és a piacgazdaságot, akik e kettővel érték el azt, amit elértek az életben? Ha belegondolnának, hogy ha az átkos marad vagy valami hasonló, akkor nem lehet vállalkozni bármiben, mert akkor megmondják azt, hogy ki lehet az, aki jól járhat és ki az, aki nem. Persze mindenki úgy képzeli ez a dolgot, hogy én persze a mostani, kivételezett helyzetben lennék persze. Tudom, hogy a kuki jó végén kell állni, de mindenki azt gondolja, hogy azon állna, pedig ez korántsem annyira egyértelmű..

Az út

Szeretem az utat. Ez nem Cormack McCarthy útja, a posztapokaliptikus látomás - vízió, mert bár nagyon jól megírt könyv, azt hiszem éppen eléggé volt ijesztő ahhoz, hogy többet ne olvassak a szerzőtől semmit, pont a sötét víziók olyan jó ábrázolása miatt. Ahogy annak idején Capote is kimaradt az életemből, miután elolvastam a szintén zseniális és egyben ijesztő Hidegvérrel című könyvét. Szóval ez az út nem az az út. Nem vízió, nem látomás, se nem könyv, csak maga az út. Szigorúan földrajzi értelemben véve, a lehetőség, hogy A-ból B-be, azaz a munkahelyem és a lakásom között feszülő, de a maga nemében jól elhatárolt térszelet. Naponta bejárom átlagosan kétszer, munkanapokon egészen biztosan, de sokszor egyéb napokon is, pusztán megszokásból. Remek alkalom, lehetőség arra spirituális értelemben vett gyakorlatra, ami koronázza napjaim nagy részét, bár itt a koronát inkább fogászati értelemben értem, hisz ez nem a betetőzése valaminek, hanem inkább a kerete. Lehetőséget teremt arra, hogy összeszedjem a gondolataim, illetve zenét hallgassak, ami segít nekem ebben. Minden nap más zenét, ahogy éppen kiadja. Bonyolult és nehezen átlátható módon kalkulált véletlenséggel, ugyanakkor biztosan tudom, hogy nem túl jól, de naponta új és új lehetőségeket dob elém a lejátszó, ami persze hatással van az adott napi gondolataimra is. Szóval minden mindennel összefügg, a zene az úttal, az út a zenével és a gondolatokkal. Ha tudnám, akkor sem hagynám ki. Hiányozna..

Szőlő és szamóca

Azzal az elhatározással vetettem bele magam a habokba, hogy majd leúszom egyben tíz hosszt. Elsőre nem is tűnt olyan rémisztő távnak a medence hossza, pár karcsapás csak és itt van a túlsó part, ahonnan megfordulva már meg is van rögtön két hossz. Aztán a harmadik távnál erősen megcsappant az érdeklődés, a felénél bevillant a kép, hogy szégyenszemre bele fogok fulladni, ami annak fényében duplán kínos lenne, hogy még a lábam is leér. Nyögvenyelősen ment a dolog, na! Persze eszembe jutott, hogy hagynám a fenébe az egészet és legszívesebben egy rózsafa tutajon hevernék és tűrném, hogy szőke sellők tolják izmos halfarkaikkal előre a járművet, miközben fejem egy vánkoson nyugtatván etetnek édes szőlővel és szamócával. Ez lenne ám az élet! Abba is hagytam az úszást és inkább beültem a jakuzziba. Élni tudni kell..