A név

A név nem minden. Amikor az hinné az ember, hogy elmegy egy méltán jóhírű intézménybe, hogy ott fogyasszon valamit, az a valami szükségképpen lehet-e rossz, vagy a híres helyek pont azzal érdemlik ki a hírüket, hogy ott minden jó és egy csepp botlás is megengedhetetlen? Amikor legutóbb Budán jártunk a Svábhegyen, ajánlották, hogy nézzünk el egy névről méltán híres intézménybe, mert ott igazán jó minden. Az ajánló sokat járt oda és dicshimnuszokat zengett róla. Az illető hely nevéről nem elsősorban a sós teasütemény jut az emberek eszébe, de ha azt vesszük, hogy inkább valami fogyókúrásabbat szerettem volna enni - persze ez egy oximoron - cukrászdában fogyókúrásabbat - akkor máris logikusabbnak tűnik a választás. A sok édesség mellett rajongok a káposztás cuccokért, így a (maradék) káposztával töltött leveles tésztát vittük el. Nem tudom hol kerülhetett szőr a levesbe, lehet, hogy az volt a hiba, hogy maradék volt, lehet, hogy minden más osztályon felüli, de az egész igazán durván volt zsíros. Nem merném állítani, hogy vaj volt, hiszen a vaj az fogyasztható, de a darabok teljesen át voltak itatva vele. Nagy szó, de bármit megeszem, ha süteményre hasonlít, de ez kifogott rajtam. Ha meggyújtjuk, talán egy hónapig tudtunk volna világítani vele - ahogy visszagondolok rá, talán jobb is lett volna erre a célra felhasználni ezt. Amikor visszaértünk, az ajánló megkérdezte, hogy voltunk megelégedve a hellyel. Nekem csak az jutott eszembe, hogy azt hiszem eddig túlságosan el lehettünk kényeztetve..