Azt hiszem van közös bennünk a vakonddal. Mindketten sötét helyen dolgozunk és sokszor, ha munkaidő végén kimegyek a napra, sokáig hunyorognom kell, míg a szemem hozzászokik a benti félhomály után a kinti fényözönhöz. Ezt a vakond is tapasztalhatja, ha elnézi a vekkert és fényes nappal ás fel a felszínre. Csk ő ilyenkor legfeljebb azt mondja, hogy hoppá és húzza vissza az orrát, én meg caplathatok hazáig..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése