Kórházi nap

A tegnapi napunk nem a tervezettnek megfelelően alakult. Délelőtt telefont kaptam a gyermek iskolájának igazgatójától, hogy az utódot baleset érte (Egy kollégája, tornaórán, szándékosan, randalírozás során a gyermekem alkarját eltörte. Noha gondolom az eredeti cél nem a kartörés lett volna - remélem legalábbis - de ezt sikerült kihozni az akcióból. A bajkeverő nem tanúsított megbánást, sőt elnézést sem kért. Meglepő módon a gyermekem ebben az esetben teljesen ártatlannak bizonyult és egy fél osztály látta az esetet egy tornatanárral egyetemben, ugyanis az ő órájának az elején történt, sorakozónál. Az utód ráadásul fel is volt mentve aznap testnevelésből, mert reggel még hőemelkedése volt.) így a helyszínre siettem, kapát kaszát elhajítván. Mire odaértem, addigra már mentő vitte el a budapesti Madarász gyermekkórházba. Amikor beértem, épp röntgenezték. A műtősfiú(?) egy nagyon ellenszenves figura volt, kedvem szerint lecsaptam volna. Kiderült, hogy a kórházi recepciósok is ezen a véleményen voltak, így csak felajánlottam a segítségemet a mészárláshoz. Az orvosok alapvetően kedvesek voltak, egy kis doktornő foglalkozott vele, aki ráadásul mint nő is igen szemrevaló volt. Felvették az osztályra, miután kiderült, hogy a karját csak altatásban végrehajtott műtét során lehet csak helyrehozni, ugyanis mindkét alkarcsontja a csukló közelében eltört és el is mozdult a helyéről, így némi fém alkalmazásával kell a helyén megtartatni. A gyerek eléggé nyűgös volt, részben a fájdalom, részben az ilyenkor kötelező vegzálás (kisrutin, vérnyomás, és csupa ER-ben látott dolgok illetve egy infúzió bekötése.) illetve a mozdulatlanságra kárhoztatottság okán. Itt kezdődött az őrület. Szinte óránként ígérték meg azt, hogy mi leszünk a következők, akiket végre miskárolnak, de mindig csak az láttuk, hogy mást tolnak be a műtőbe. Az utód fájdalomcsillapítást már nem kaphatott, az adagját ellőtte reggel, most a közeli műtétre hivatkozva nem adtak neki új adagot, mert majd a műtét alatt úgyis kapni fog. Este nyolc órakor már igen emelkedett hangulatban voltam, a gyermek állapota miatti aggódás, Disney channel-mérgezési tünetek és a fenekemen az üléstől keletkezett bőrkeményedések miatt. Elkaptam a kis doktornőt és felelősségre voltam. Ekkor mondta azt, hogy most valaki olyat vittek be a műtőbe, aki 12 órája vár erre. Akkor még le voltunk maradva két órával, úgyhogy szavunk sem lehetett. Este tízkor emlékeztettem arra, hogy elértük a szintidőt - de ő további türelmet kért. Végül  tizenhárom és fél órás meddő várakozás után került be az utód a műtőbe és drótozták össze véglegesre a karját.  Az eljárás nem tartott csak kb háromnegyed óráig, de míg eljutottunk ide, az maga volt a kész örökkévalóság. A legrosszabb az egészben az információhiány és a bizonytalanság volt. A kis doktornő - erényére kell megállapítani, hogy a hajnali kettőkor végzett vizit (Persze a gyerekek elég rosszul tűrték a hajnali kettőkor végzett vizitet. Az addig végre álomba sírt kicsit újra torkuk szakadtából üvölteni kezdtek - nem is tudom hogy fordulhat meg ember fejében ilyen elvetélt ötlet - de biztos van rá valami ésszerű magyarázat.) után pattant le, de ma reggel nyolckor már az osztályon volt. Nem irigylem a munkájáért.