2011. április 4., hétfő

Hadjárat

Indul a bosszúhadjárat! Igazából nem bosszú, meg nem is hadjárat, de legalább indul és ez is egy eredmény. Utánanéztünk, hogy mit lehet csinálni akkor, ha a gyereknek egy kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító osztálytársa van. Hát, nem sokat. az illető kölöknek nem ez az egy ügye van a rovásán, hanem hat év felhalmozódott gazembersége, amiből mi szerencsére eddig csak alig több mint másfél évet voltunk kénytelenek elviselni, igaz eddig nekünk származott ebből a legnagyobb kárunk. Korábban egy gyereket fejbedobott valamivel, de az nem származott maradandó kárral de számtalan egyéb esetet tudnak felsorolni a gyermekükért aggódó szülőtársak. Szóval manapság igen kicsi annak az esélye, hogy ha valaki nem akar elmenni egy közösségből, akkor erre rá lehessen venni. Szerencsére kialakulni látszik egy új egységfront, ami mögé beállt a szülők nagy része. Pénteken megyünk az iskola igazgatójához és meglátjuk mi lesz a vége..

Nincsenek megjegyzések: