2011. március 10., csütörtök

Új nap

Új nap, új remények, új hűtőgépszerelő. Mivel az előző nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, illetve én is felsültem az elképzelésemmel ami a vezérlőelektronika bizonyos hibáját illeti (Kitaláltam, hogy csak az az alkatrész lehet a hibás amit ki is tudok cserélni) ma új napra és egy félhalott hűtőre virradtunk. A Siemens egy ilyen elektronikát ami analóg alkatrészekből, egy halom tranzisztorból és ellenállásból és két integrált áramkörből (egy quad műveleti erősítő,egy frekvenciaosztó, egy zener dióda és egy triac) szóval tulajdonképpen filléres dolgokból áll 20 és 40 ezer forintért és öt nap alatt hozna be az országba. Ha lenne olyan agyahagyott, aki ezt megrendeli. Amikor megemlítettem mindezt a szakszerviznek, azt mondták, hogy tisztában vannak vele, de ez nem erről szól. Tényleg nem erről szólt, így ma új szerelő érkezik, új reményekkel és az ígérete szerint kidobja az elektronikát, hogy hagyományos hőmérsékletszabályozót építsen be. Kiderül..

Nincsenek megjegyzések: