Idő

Az idő múlik, sokaknak túl gyorsan, sokaknak nem elég lassan. Az aggteleki túra arra volt jó, hogy kicsit átértékeljem magamban az időt. Ott lent a barlangban nincsenek sem órák, sem percek, sem történelem. Pára van, nagy csend és sötét. Persze előfordul, hogy víz dübörög, esetleg levegő, vagy pár fázósabb denevér csivitel, de nagyjából ez az összes nesz. A cseppkövek meg nőnek, növögetnek kedvükre. Ezt tették már akkor is, amikor ember még nem is járta a vidéket, meg most is, amikor ezt pénzért, vezetés mellett mutogatják nekünk. A  sziklákon nem látszik semmi. Nem tűnik fel az emberek szenvedése, a könnyei, a pár szerencsétlen utolsó sóhaja, de még az sem, amikor majdnem összetörtem magam, elcsúszván az agyagtól iszamos sötét úton. A cseppköveket mindez nem érdekli. Időnként letörnek vagy elmozdulnak, de kedvüket ez nem szegi. Ott voltak régen, ott vannak most is, és ugyanúgy ott lesznek akkor is, ha mi már nem leszünk sehol. Azt hiszem, a következő életemben cseppkő szeretnék lenni..