Azt hiszem az elfogadás nem emberi erény. Illetve ha az is, elvárni senkitől nem lehet, annak kell örülni ha van. Míg magamnál természetesnek látom azt, ha valaki a hobbijának él és ehhez a saját pénzéből a megfelelő eszközöket vásárolja, ha valaki mondjuk hajlott kora ellenére távirányítós autóra költi a nehezen megszerzett juttatását - ám tegye. De ha alkalmasint én mutatom meg nagy büszkén a vásárolt magasságmérőmet nagy boldogan - azzal a tudattal, hogy valami olyasmit láthatnak amit nem minden nap láthat a hétköznapi ember - megkapom a letolást, hogy hogyan voltam kiadni egy szarságra ennyi pénzt. Mert ha ugyanennyit elemes távirányítható autóba ölünk, az természetes és elfogadható indok, na de egy magasságmérő az már luxus. Értem én a dolgot, csat odafent a fellegek között nem tudnék mit kezdeni egy kisautóval, a magasságmérő meg jó szolgálatot tehet - másfelől meg miért nem lehet pusztán annak örülni, hogy valami nekem is jó?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése